Sportnapközi

Az idei évben lehetőség van arra, hogy orvosi igazolás helyett egy szülői nyilatkozatot hozzanak magukkal a gyerekek a táborba. A nyilatkozat letölthető innen: Szülői nyilatkozat

Nagyon lényeges, hogy ne legyen a dátum a tábor kezdéséhez képest 4 nappal régebbi!

Továbbá fontos, hogy a táborban a gyerekek csak ebédet kapnak. Az úszáshoz pedig legyen náluk mindenből kettő: két törölköző vagy egy törölköző és egy köpeny, két fürdőruha. Hozzanak magukkal egy fehér pólót is (jobb, mint a naptej).

Fennállásunk óta minden tanév végétől egyhetes turnusokban napközis tábort szervezünk.
A turnusok hétfőtől péntekig reggel 8 órától délután 16 óráig tartanak.
Gyülekezés reggel 7:45-ig a Hullámfürdő (Pécs, Szendrey Júlia utca 7.) aulájában.

Turnusok időpontjai (2020):

1. Június 22. – Június 26.
2. Június 29. – Július 3.
3. Július 6. – Július 10.
4. Július 13. – Július 17.

Programok:

A programok frissítés alatt állnak, de hasonlóak várhatóak, mint az elmúlt években!

Általánosan:

Úszásoktatás kezdő és haladó csoportokban napi két alkalommal, kisebb kirándulásokkal. Minden nap meleg ebéd.

Kirándulások:

Hétfő: Strandnap
Kedd: Állatkert
Szerda: Kirándulás
Csütörtök: Strandnap – mozinap
Péntek: Orfű, Kis tó (Orfűi-tó) strandolás

Az időjárás és a csoport függvényében a programok napjai változhatnak.

A turnus díja:

25 000 Ft/Fő + 4 db helyi buszjegy (ha nincs bérlet)

Kedvezmények:

Testvéreknek 2 500 Ft/Fő engedmény a turnus díjából!
Két vagy több hétre jelentkezőknek 2 500 Ft/Fő engedmény a turnus díjából (a második héttől)!

Fizetési határidő:

5 000 Ft foglalót legkésőbb a turnus előtti csütörtökön, a maradékot a turnus első napján.

Megjegyzés:

Amennyiben valaki nem jön el, elveszíti a foglalót, illetve ha indul, akkor beszámítható a következő turnus díjába.

Jelentkezés:

Lehetőleg itt a honlapon keresztül, vagy a turnus kezdés előtti hét szerdáig a 70/77-911-77-es számon.